JUNIOR PITCH SZAKMAI ZSŰRI

Szoboszlay Eszter

Szoboszlay Eszter

Animációs rendező, képzőművész
1979-ben született Budapesten. Kecskeméten nőtt fel és jelenleg is itt él családjával. 2006 óta rendez rövid animációs filmeket a Kecskemétfilm Kft gyártásában, melyek a gyermeki gondolkodásba, érdekes terekbe, fejekbe, dobozokba, életterekbe engednek betekintést. Képzőművészként folyamatosan részt vesz művésztelepeken, csoportos kiállításokon. Kecskeméti művészeti középiskolákban grafikát tanít 2005 óta, animációs szakkört és workshopokat is vezet. 2021-ben Én most krokodil vagyok és felfallak című animációs terve nyerte el a közönség kedvencének járó Aranymókus-díjat, valamint a DIGIC Pictures leginnovatívabb filmtervnek járó díját a II. Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórumon.

Osváth Gábor

Producer
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett 2011-ben, Garami Gábor osztályában. Filmfabriq és Boddah nevű gyártó cégeivel az elmúlt években olyan filmeket készített, mint a Balaton Method, Mi ez a cirkusz?, Szép csendben, Foglyok, Tobi színei, Nagykarácsony, Kilakoltatás. Animációs munkái közül legsikeresebbek Bucsi Rékával és Tóth Lucával készített rövidfilmjei, a Hajótöröttek c. sorozat, idén pedig Turai Balázs Amokjával nyerte el Annecy és Szarajevó kisfilmes fődíjait.

Felszeghy Ádám

Producer
Az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakán szerzett diplomát 2011-ben. Több magyar játékfilm mellett dolgozott a Discovery Velocity, a TV5 és az ITV stábjaival. 2018-tól saját gyártású dokumentum- és kisjátékfilmek producere. Jelenleg az Umbrella/Ulab producere. Három egészestés mozifilmen dolgozik: Csáki László Kék Pelikanján, amely magyarország első egész estés animációs dokumentumfilmje, az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készülő, Breier Ádám: Lefkovicsék gyászolnak című nagyjátékfilmjén, illetve a hamarosan debütáló Szövényi-Lux Balázs rendezésében készülő The First Two-n. Roboék című animációs sorozatterve 2021-ben megnyerte a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórum fődíját.

Kis Hajni

Filmrendező, forgatókönyvíró
2018-ban diplomázott a Színház - és Filmművészeti Egyetemen. Másodéves munkája a Szép alak című kisjátékfilm, melyet Diák Oscar-díjra jelöltek 2016-ban. 2018-ban készült el Last Call című diplomafilmje, melynek nemzetközi premierjére a Szarajevó Filmfesztiválon került sor, ahonnan a legjobb filmnek járó díjat hozta a mezőnyében. Elnyerte a magyar Filmkritikusok díjátadóján a SIMÓ-díjat, valamint a Friss Húsom a legjobb magyar kisjátékfilm díját is. 2020 őszén fejezte be az NFI Inkubátor program keretén belül első nagyjatékfilmjét Külön Falka címen, mely a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon – “Works in Progress” versenyen belül fődíjat kapott. A világpremierje 2021-ben a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon volt. A film legjobb első rendezés, a legjobb forgatókönyv díjak mellett, a legjobb magyar nagyjátékfilmnek járó díját is megkapta a Magyar Mozgókép Filmfesztiválon. 2020-ban eddigi teljesítményéért Junior Príma-díjat vehetett át. 2021 őszén Ich bin Marika munkacímű tervével beválogatták a Nipkow programba Berlinben. 2022-ben a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasának választotta, és beválogatták a neves Sam Spiegel International Film Lab programjába, így hamarosan Jeruzsálemben is fejleszti új filmtervét.

Gauder Áron

Rendező, forgatókönyvíró
Balázs Béla-díjas, diplomáját a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a berlini Universitat der Kunste-n szerezte. Nemzetközileg elismert alkotó, aki számos díjat nyert, többek között az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Crystal-díját a „Nyócker!” című nagyjátékfilmjével. Dokumentumfilmeket is rendez, a Metropolitan Egyetem docense. Jelenleg a Kojot négy élete című egészestés animációs filmjén dolgozik, amely az indián teremtéstörténetet dolgozza fel, és 2023 elején kerül a mozikba.

JUNIOR PITCH DIÁKZSŰRI

Gyarmati Erik

Millei Anikó

Millei Anikó vagyok, idén harmadik alkalommal van lehetőségem a Cinemira Pitch fórumon meghallgatni olyan emberek filmterveit, akik ugyanúgy vonzódnak a filmvilág iránt, akárcsak én. A Gyerekfilmakadémia képzésére jártam több hónapig, részt vettem az NFI által szervezett Szerepcsere filmtáborban is, valamint a DUE Médiahálózat tagjaként szerkesztője vagyok a DUE Tallózó újságnak. Noha ma már inkább a médiában tevékenykedem, a filmek iránti szeretetem megtörhetetlen.

Szirtes Berta

A 2021-es Junior Pitch Fórum közönségdíjának nyertese
Szirtes Berta vagyok, 18 éves, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium végzős tanulója. Kiskorom óta érdekel a forgatókönyvírás, rendezés. A tavalyi évben részt vettem a Cinemira forgatókönyvírói 3 hetes workshopján, majd a Filmfesztivál Ifjúsági Pitch fórumán, ahol a közönségdíj mellett filmes támogatást is nyertem. Célom, hogy az egyetemi tanulmányaim mellett is minél többet fejlesszem saját sorozat ötletemet, illetve hogy minél több filmes projektben részt vegyek.

Zikkert Milán

Zikkert Milán vagyok, a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán tanulok. Évek óta járok a Gyerekfilm Akadémia képzéseire. A színház és a film szerelmese vagyok, otthonosan érzem magam a színpadon, a kamerák előtt és a nézőtéren is.

Vigvári Tamás

Vigvári Tamás vagyok, 2003-ban születtem Budapesten. 2022-ben kezdtem meg tanulmányaimat az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Szabadidőmben filmekkel és irodalommal, írással foglalkozom.

III. GYEREK- ÉS IFJÚSÁGI PITCHFÓRUM SZAKMAI ZSŰRI

Ternovszky Béla

Ternovszky Béla

Animációs rendező, az NFI Televíziós Döntőbizottságának tagja
Ternovszky Béla (Budapest, 1943. május 23.) Kossuth-és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, érdemes művész. 1964-ben szerzett diplomát. Ezután a Pannónia Filmstúdiónál, később pedig a Filmvállalatnál helyezkedett el. Kezdetben rajzoló volt, majd mozdulattervező és rendező. A sikeres Pumukli kalandjai-sorozat elkészítése után, 1995 és 2005 között a Stúdió II. Kft. egyik tulajdonosa és rendezője is. Első saját rövidfilmje, a Modern edzésmódszerek számos hazai és nemzetközi fesztiváldíjat nyert. Nemzetközi hírnévre a Macskafogó című nagy sikerű rajzfilmmel tett szert 1986-ban. A Mézga család és a Kérem a következőt televíziós sorozatok is az ő és Nepp József nevéhez köthetők.
Fonyódi Tibor

Fonyódi Tibor

A Nemzeti Filmintézet Forgatókönyv-fejlesztési Igazgatója, a Filmszakmai Döntőbizottság tagja.
1965. június 2-án született Budapesten. Első önálló kötete (A KATEDRÁLIS HARCOSAI) 1998-ban jelenik meg a debreceni Cherubion Kiadónál, a regény folytatásáért (A KATEDRÁLIS LEGENDÁJA) 2000-ben Zsoldos Péter díjjal jutalmazzák az év legjobb sci-fi regénye kategóriában. 2001-től történelmi regényekkel is jelentkezik, melyek közül kiemelkedik is a franciául is megjelent ISTEN OSTORAI. Az 1998 óta megjelent regényeit e két zsáner legnépszerűbb darabjai közt tartják számon, melyek húsznál több új kiadást éltek meg az első megjelenésük óta. Forgatókönyvírói pályafutása 2006-ban indul. Azóta számtalan filmnovella és forgatókönyv alkotója. 2019-ig a legtöbbet foglalkoztatott magyar forgatókönyvírók egyike. Fonyódi Tibor a Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete (MFE-HSA) és a FilmJus forgatókönyvíró-szekció egyik alapító tagja. A Magyar Írószövetség tagja. 2019-től a Nemzeti Filmintézet Forgatókönyv-fejlesztési Igazgatója, 2021-től a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet filmírás osztályvezető tanára.
Svéd Péter

Svéd Péter

Senior Creative Producer, DIGIC Productions
Svéd Péter a DIGIC legújabb üzletági egységében, a DIGIC Productions-ben tölt be Senior Creative Producer pozíciót. Több, mint 20 éven át ívelő, sokoldalú szakmai tapasztalatával a DIGIC egész estés animációs film, illetve saját IP fejlesztési törekvéseit segíti vezetni Rabb Sándor és a kicsi-de-ütős fejlesztői csapat oldalán. Péter korábban Executive Producer és Head of Production pozíciókat töltött be neves ausztrál CG műhelyekben, Sydney-ben. Pályája során számtalan csúcsminőségű CG projekt megvalósítását segítette elő olyan klienseknek mint például az Activision, Ubisoft, Riot Games, Square Enix, Toyota, Bethesda Softworks illetve Warner Brothers IE. A Netflix számára készült “Battle Kitty” című animációs sorozaton pedig - a közel 400 percnyi tartalomnak köszönhetően - Péter a nagyobb volumenű gyártási tapasztalatait bővíthette.

Romwalter Judit

Producer
Romwalter Judit független producer és egyúttal a budapesti SPARKS Kft. cégvezetője. Tanulmányait a franciaországi ÉSIAME-n, a belgiumi HEC-en és két budapesti egyetemen végezte, 2021-ben pedig elvégezte az amerikai UCLA School of Theatre, Film & Television egyetemnek a Produceri szakmai továbbképzését. 1996 óta dolgozik a filmiparban. 2007 óta vesz részt független filmek, nemzetközi koprodukciók és a Nemzeti Filmintézet által támogatott projektek (ko)produkciójában és gyártásában, mint koproducer, illetve producer. Filmjeit olyan fesztiválokon mutatták be, mint Cannes, Montreal, SXSW, San Sebastian, Camerimage, Szarajevó. Jelenleg egy eredeti ötleten alapuló TV-sorozaton dolgozik (The Mamma), mint társalkotó, társíró és producer, amelyet a Series Mania Institut Eureka sorozatprogramjában fejlesztettek, ezen kívül forgatókönyv fejlesztés alatt áll egy kétepizódos TV-filmje (A szegények orvosa) az NFI támogatásával. Hat hét című filmjének világpremierje a 28. Szarajevói Filmfesztivál fő versenyprogramjában volt, valamint magyarországi premierjére a CineFest versenyén került sor. Judit küldetése, hogy támogassa a fiatal filmes generációt nemcsak szakmai és technikai hozzájárulással, hanem mentorálással és projektjeik, karrierjük segítésével.

Dombrovszky Linda

Rendező
A Színház-és Filmművészeti Egyetemen diplomázott film-és televízió rendező szakon 2013-ban, egy szemesztert a Római Filmakadémián töltött. Három televíziós filmje, kisjátékfilmjei és dokumentumfilmjei számos nemzetközi filmfesztiválon megfordultak és díjazottak lettek - a Pilátus itthon elnyerte a Magyar Mozgókép Díját legjobb televíziós film és legjobb rendező kategóriában. Számos fikciós és dokumentumfilmes sorozatot készített és zsűrizett több filmfesztiválon. Idén technikai rendezőként egy nagyjátékfilm előkészítésén dolgozott, lediplomázott az első osztálya a Metropolitan Egyetem Képalkotás szakán, illetve első, Für Elise című nagyjátékfilmének forgatókönyvfejlesztése is lezárult. Jelenleg Petőfi Sándor A helység kalapácsa című elbeszélőkölteményének tévéfilm változatán dolgozik.

III. GYEREK-ÉS IFJÚSÁGI PITCHFÓRUM DIÁKZSŰRI

Shaaban Laura

Shaaban Laura vagyok, 17 éves, és kiskorom óta óriási film- és sorozatrajongó vagyok. A különböző alkotások, főleg gyermekkorban, olyan gondolatcsírákat és ötleteket ültettek el a fejemben, amik az élet minden területén nagy hatással voltak a szemléletemre és az érdeklődési köreimre. Fiatal aktivistaként kifejezetten érdekel a filmek, a sorozatok és a média társadalomra és kultúrára gyakorolt hatása, ezért is szeretnék felnőtt koromban filmek gyártásával foglalkozni. A sokéves diákszínjátszás és tánctanulás után a jövőben szeretném rendezőasszisztensként vagy producerként kipróbálni magam.

Kalics Sára

Kalics Sára Anna vagyok elsőéves SZTE bölcsész hallgató. Gimnáziumi éveim alatt dráma tagozatra jártam, a filmek világa mindig is érdekelt. Tavaly lehetőségem volt részt venni a Cinemira forgatókönyvírói workshopon, valamint az őszi pitch fórumon. Óriási élmény volt és kíváncsian várom az idei évi filmterveket.

Póda Emma

Póda Emma vagyok, az ELTE magyar szakos hallgatója. Tavaly nyáron a Cinemira Junior Script Lab programjain számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodhattam, ezért is megtisztelő számomra idén visszatérni zsűriként! Nagyon várom a találkozást az idei versenyzőkkel! Sok sikert srácok!

Csejdy Misi

Csejdy Misi vagyok és kiskorom óta tudom, hogy filmrendező szeretnék lenni. A Vörösmarty Mihály gimnáziumba járok média tagozatra, ahol a mozgóképpel való foglalkozás a mindennapjaimmá vált. Most, hogy már van egy-két kisfilmnek titulálható munkám, a zsűrizéssel és a filmfeszfesztiválozással is szívesen ismerkedem.

Gárdos Máté

A 2021-es Junior Pitch Fórum fődíjasa
Aktivista vagyok és filmkészítő. Fényes lelkem játszótere a szív égő romja. Közléskényszerem ahogy a magánéletemre úgy a történetmesélésre is kiterjed. Szinte mindig a parafa csúcs végéig szívom el a csikket és buszon állandóan beljebb ülök, hogy maradjon hely mellettem másoknak.

DÍJAK

Junior Pitch Fórum – Fődíj

Junior Pitch Fórum – Közönségdíj

Junior Pitch Fórum – Különdíj

Junior Pitch Fórum – DIGIC Különdíj

III. Gyerek és Ifjúsági Film Pitchfórum – Fődíj (300.000 HUF)

III. Gyerek és Ifjúsági Film Pitchfórum – Közönségdíj

III. Gyerek és Ifjúsági Film Pitchfórum – Zsűri Különdíj

III. Gyerek és Ifjúsági Film Pitchfórum – Sparks Különdíj

III. Gyerek és Ifjúsági Film Pitchfórum – A leginnovatívabb filmterv díja a DIGIC Pictures felajánlásával

Kövess minket a Facebookon, Instagramon és a TikTok-on is!

KAPCSOLAT
Email: cinemirafilmfest@gmail.com
Telefon: +36205919882

HELYSZÍN
Akvárium Klub
1051, Budapest, Erzsébet tér 12.