A Cinemira Nemzetközi Gyerek – és Ifjúsági Filmfesztivál november 18-án rendezi meg a H13 Kultportban (VIII. ker. Horánszky u. 13.) a Cinemira TEEN Filmes Diáknapot középiskolások számára. November 19-én és 20-án a filmfesztivál vetítései és programjai a nagyközönség számára a Corvin Moziban folytatódnak.

A program során a diákok egy 45 perces rövidfilm válogatást nézhetnek meg a Cinemira versenyre érkezett legfrissebb nemzetközi díjnyertes alkotásokból.

A filmek a fiatalok mindennapi életével kapcsolatos kérdéseket, problémákat jelenítik meg a vásznon. 4 idősávban vetítjük délelőtt a filmeket, hogy minden iskola tudjon választani számára kedvező időpontot.

Az aulában a vetítésekkel párhuzamosan megrendezzük a filmes egyetemek és akadémiák börzéjét, ahol a diákok a vetítések előtt és után tájékozódhatnak és kérdezhetnek a továbbtanulási és egyéb képzési lehetőségekről.

Tervezett résztvevő intézmények:
Metropolitan Egyetem, MOME, ELTE Filmtudományi Tanszék, SZFE, Werk Akadémia, NFI, Lumiere Filmiskola

A részvétel ingyenes.

Ezen a regisztrációs linken lehet jelentkezni a vetítésekre.

A FILMEK RÖVID LEÍRÁSA:

NYÁRI ZÁPOR (animációs rövidfilm, 6 perc)
Rendező: Julia Skala, Oscar Jacobson
Ország: Németország
Gyártási év: 2020

Egy fiatal lány egy kimerítő, esős nap után úgy érzi, hogy fuldoklik, ezért hazamenekül. A plafon viszont beázik és özönvíz árasztja el a lakást. A lány megpróbál a felszínen maradni, miközben elöntik a felkavarodott érzelmei.

ELVITELRE LESZ (animációs rövidfilm, 6 perc)
Rendező: Louise Cottin-Euziol, Lou-Anne Abdou, Antoine Blossier Gacic,
Charline Hedreville, Agathe Moulin, Victoria Normand, Gabriel Saint-Frison
Ország: Franciaország
Gyártási év: 2021

Egy fiatal lány vacsoráért megy az utcára, de mindenhol ragadozók lesnek rá. Támadás éri, így később feljelentést tesz a rendőrségen. Vallomást akar tenni a viszontagságokkal teli estéjéről, de a nyomozótól hiába számít együttérzésre.

TRÓFEA (rövidfilm, 15 perc)
Rendező: Sandra Coppola
Ország: Kanada
Gyártási év: 2020

Dominique visszahúzódó kamaszlány, akinek egyetlen vágya, hogy a legjobb hokijátékos legyen a bajnokságban. Szigorú édesapja, egyben az edzője, a lehető legtöbbet követeli meg a lánytól, akinek végül sikerül is elnyernie az áhított trófeát. Csakhogy kétség keríti hatalmába: őt vagy az apját illeti érte a dicsőség?

GÖRDÜLÉKENYEN (rövidfilm, 5 perc)
Rendező: Galina Chakarova
Ország: Egyesült Királyság
Gyártási év: 2021

Egy görkoris lány meglátogatja a születésnapos nagymamáját. A járvány miatt csak a zárt üvegajtón keresztül kommunikálhatnak. A lány közben ráébred, hogy a vírus miatt a gondtalan gurulás idejének vége.

ELZÁRVA A FÉNYTŐL (rövidfilm, 10 perc)
Rendező: Nicola Piovesan
Ország: Olaszország
Gyártási év: 2021

Olaszország, Lombardia, 1944 nyarán. Kimerevített, egybefüggő képeken látjuk, hogy egy helyi kamaszokból álló halálbrigád egy SS-tiszt vezetésével rajtaütést végez egy ártatlan parasztcsaládon.

Bővebb információ:

Banai Katalin

banaikati@cinemira.hu

Kövess minket a Facebookon, Instagramon és a TikTok-on is!

KAPCSOLAT
Email: cinemirafilmfest@gmail.com
Telefon: +36205919882

HELYSZÍN
H13 Kultport
1085, Budapest, Horánszky u. 13